Akadálymentes változat

Felhívás - Bursa Hungarica 2017

 

FELHÍVÁS

Ezúton értesítjük Alsózsolca Város lakosságát, hogy Önkormányzatunk az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2017. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.

 

„A” típusú pályázat

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében), teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

 

Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2016 szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2017 őszén már nem áll fenn, úgy a 2017/2018. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.

 

Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2016/2017. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.

 

„B” típusú pályázat

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű (a 2016/2017. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) pályázók jelentkezhetnek, akik a 2017/2018. tanévtől kezdődően, felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

A "B" típusú pályázatra jelentkezők közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2017/2018. tanévben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat a 2017/2018. tanévben ténylegesen megkezdik.

 

Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:

- A Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója,

- doktori (PhD) képzésben vesz részt,

- kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban.

 

A pályázat benyújtásának módja és határideje

A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva Alsózsolca Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál kell benyújtani. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje:

2016. november 08.

Figyelem!

A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A pályázati űrlapot minden évben újra fel kell tölteni! A személyes és pályázati adatok ellenőrzését és feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

Az ösztöndíj időtartama

"A" típusú pályázat: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (a 2016/2017. tanév második féléve és a 2017/2018. tanév első féléve);

"B" típusú pályázat: 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév (a 2017/2018. tanév, a 2018/2019. tanév és a 2019/2020. tanév).

A pályázat kötelező mellékletei

"A" típusú pályázat

a) A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2016/2017. tanév első félévéről.

Amennyiben a pályázó egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – pl. egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató az állami felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.

b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.

c) Vagyonnyilatkozat

"B" típusú pályázat

a) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.

b) Vagyonnyilatkozat

A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül!

A pályázó szociális rászorultsága igazolására köteles megadni a vele egy háztartásban élők (a pályázó lakóhelye szerinti lakásban életvitelszerűen együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek) egy főre jutó havi nettó jövedelmének forint összegét.

A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva az Alsózsolcai Polgármesteri Hivatalnál (Alsózsolca, Kossuth L. u. 138.) kell benyújtani.

 

A pályázatra azok az Alsózsolcai Önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akiknek az egy főre jutó havi családi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, azaz 57000,- Ft-ot.

2016. szeptember 29.

Szilágyi László s.k.

Polgármester