Építsd újra önmagad!
Jóleső fáradtság az edzések „jutalma"
Verejtékben úszó, mégis jókedvű arcok fogadják a látogatókat Alsózsolcán a sportcsarnokban. Az edzéseket Tóthné Pap Zsuzsanna edző irányításával végzik itt rendszeresen a vállalkozó kedvű helybéliek, mintegy újraépítve ezzel egészségüket.
Három megye harminc településén, hatezer résztvevő bevonásával zajlik az a program, melyet a HIKO HONKYOKUSHIN ALAPÍTVÁNY indított útjára. A különböző mozgásformák megismertetésének köszönhetően a résztvevők nem csak fittebbek és energikusabbak lesznek, de megelőzhető különböző krónikus betegségek kialakulása, mentálisan stabilabbá válnak, hosszútávon pedig a munkaerőpiacon is sikeresebbek lesznek.
Az edzéseket irányító Tóthné Pap Zsuzsannát arról kérdeztük, vajon miként fogadták a helyiek ezt a lehetőséget:
- Örömmel fogadták, az pedig mindenképen nagyszerű dolog, hogy ezzel a programmal fel tudtuk állítani az embereket a fotelekből. A gyakorlatokat differenciáltan, személyre szabottan végezzük, nem kell tehát erőn felül teljesíteni az edzéseken.
- Ülőmunkát végzek, ezért óriási szükségem van a mozgásra. Nagyon jó lehetőségnek tartom, teljesen feltölt a sport, átmozgat - mondta el Szabóné Magos Judit. - Nagyon örülnénk neki, ha a későbbiekben ennek lenne folytatása valamilyen formában.
Mivel már hosszú hónapok óta zajlanak a foglalkozások, azok, akik az edzések „kemény magját" alkotják, egyre inkább érzik, milyen pozitív hatással van életükre a rendszeres mozgás. Az edzéseken valóban mindenki 100 százalékosan odateszi magát. Akik rendszeresen járnak, jobban érzik magukat a bőrükben, hiszen a napi stressz levezetésére, feszültségoldásra is tökéletes ez a tevékenység.
Az EFOP-1.8.6-17-2017-00015 azonosító számú - „A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén - Építsd újra önmagad" elnevezésű pályázat keretében megvalósuló ingyenes edzéseken túl a sporteszközöket, felszerelést, táplálékkiegészítőket is az alapítvány finanszírozza, emellett sportfesztiválokon és edzőtáborokon történő ingyenes részvételi lehetőséget is biztosítja.
A szabadidős sportok, különböző mozgásformák közül a szintén a pályázat keretében felkészített edzők az alapítvány profiljához legjobban illeszkedő sportágakat illetve edzésmódszereket alkalmazzák, mint a kyokushin karate, a Nippon Zengo torna és DORS funkcionális edzés. Mindezeknek köszönhetően a résztvevők fittebbek, energikusabbak lesznek a program végére, ami hozzájárul az egészségük megőrzéséhez, egészséges fizikumuknak és szellemüknek köszönhetően akár a munka világába való visszatéréshez is.
Videó▼
2023. 05. 11.
testületi ülés
Elérhetőségek ▼
Helyi Választási Iroda
Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Felsőzsolcai
rendőrkapitányság:
46/383-400
Alsózsolca Város Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatal:
46/520-020
KÖFOP-1.2.1-
VEKOP-16-
2017-00800
TOP-5.2.1-15-BO1-2016-00013
TOP-4.3.1-15-BO1-2016-00008
EFOP-3.3.2-16-2016-00219
EFOP-1.5.2-16-2017-00034
TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00109
TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00135
étlapok:
Népesség:
5736 fő
Lakóépületek:
1875 db
Következő
Képviselő-testületi ülés:
Ideje:
Helye:
Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje:
Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András
Közvilágítással kapcsolatos
hibabejelentési csatornák:
- e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen
"ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő"
mobil applikáció segítségével
https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető
online ügyfélszolgálaton
Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés
menüponton keresztül
Telefonon:
06 (80) 42-43-44 /1
menüpontot választva.