Tájékoztatás
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében az alábbiakról tájékoztatjuk a lakosságot.
Az ügyelet alatt az intézmények csak azokat a gyermekeket fogadják, akiknek szülei büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoznak arról, hogy a gyermek nem járt külföldön és nem beteg.
A városvezetés állandó kapcsolatot tart a védekezésben résztvevő szakemberekkel, intézményekkel.
Újabb döntésekről az önkormányzati honlapon és közösségi oldalon lehet tájékozódni.
Szeretnénk felhíni a figyelmet, hogy jelen helyzetben a gyermekek otthon vannak a legnagyobb biztonságban, így kérjük a szülőket, hogy lehetőségeik szerint saját és gyermekük egészsége érdekében tartsák otthon a kicsiket.
A gyermekek étkeztetését a zárva tartás alatt is igény szerint biztosítjuk.
A szülőknek - a rendkívüli helyzetre való tekintettel - jelezniük kell, ha igénylik a közétkeztetést.
Az ebédrendelési igények leadását megtehetik:
- abban az intézményben, ahová a gyermek jár, tanul
- a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatának telefonszámán : 520-027 vagy e-mailben polg.hiv@alsozsolca.hu
Az étkezés megrendeléshez szükséges a gyermek neve, az intézmény, ahová jár, valamint az osztály megjelölése. Amennyiben a már megrendelt étkezést szeretnék lemondani vagy igényelni, azt egy nappal korábban 9:30 óráig kell jelezniük a fenti elérhetőségek valamelyikén.
A megelőzés érdekében a következő döntések születtek:
Az EMMI döntése értelmében az állami fogászati alapellátás keretein belül a következő időszakban csak sürgősségi ellátás végezhető.
A Kormány péntek este úgy döntött, hogy hétfőtől távoktatás formájában biztosítja a közoktatást.
A Városházán a megszokott rendben történik az ügyfélfogadás, azonban mindenkit arra kérünk, hogy amennyiben teheti, akkor az ügyintézést halassza későbbre, telefonon vagy elektronikus úton intézze azt.
Amennyiben halaszthatatlan ügyintézés miatt szükséges a Városházát, Gyermekjóléti Szolgálatot felkeresnie - arra kérjük, hogy szíveskedjen a kihelyezett kézfertőtlenítőt használni.
Minden más ügyintézéssel kapcsolatban is kérjük, hogy amennyiben tehetik halasszák azt későbbre.
Amennyire csak lehet kerüljük a tömeget, a nyilvános helyeket.
Alsózsolca, 2020. március 16.
Szilágyi László
polgármester
Információk▼
Videó▼
2023. 05. 11.
testületi ülés
Elérhetőségek ▼
Helyi Választási Iroda
Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Felsőzsolcai
rendőrkapitányság:
46/383-400
Alsózsolca Város Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatal:
46/520-020
KÖFOP-1.2.1-
VEKOP-16-
2017-00800
TOP-5.2.1-15-BO1-2016-00013
TOP-4.3.1-15-BO1-2016-00008
EFOP-3.3.2-16-2016-00219
EFOP-1.5.2-16-2017-00034
TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00109
TOP-3.2.1-16-BO1-2018-00135
étlapok:
Népesség:
5736 fő
Lakóépületek:
1875 db
Következő
Képviselő-testületi ülés:
Közmeghallgatással
egybekötött
Ideje:
2023. 09. 14. 9:00 óra
Helye:
Polgáresteri Hivatal
tárgyalóterme
Falugazdász
Helye: Miskolc
Csabai Kapu 62.
Ideje:
Hétfő 10:30 - 12:00
Telefon: 30/329-3052
Tóth András
Közvilágítással kapcsolatos
hibabejelentési csatornák:
- e-mailben a kozvilagitas@elmuemasz.hu címen
"ELMŰ-ÉMÁSZ Közvilágítási hibabjelentő"
mobil applikáció segítségével
https://eloszto.emasz.hu oldalon elérhető
online ügyfélszolgálaton
Bejelentések/Közvilágítási hibabejelentés
menüponton keresztül
Telefonon:
06 (80) 42-43-44 /1
menüpontot választva.